Red Alert játékok stílusa

Mint minden stratégiai játéknál, a Red Alert 3 is két fontos tényezőre támaszkodik amire képesek vagyunk: Az egyik a gyors gondolkodás, a másik a gyors játék. Ez alól kivételt tesznek ugyebár a táblás játékok, mint például a sakk, ahol (legtöbb esetben) korlátlan mennyiségű idő áll a rendelkezésünkre a következő lépésünk kigondolásához.

De mivel a Red Alert 3, és a Command & Conquer Franchise-ból szinte minden egyes játék egy RTS (valós idejű stratégia), a játék közben nem csak ellenfelünkkel és önmagunkkal versenyzünk, hanem az idővel is. Ezzel a hárommal együtt pedig kevés idő jut a gondolkodásra, így egyszerre két dologra kényszerül fókuszálni a játékos.

Gyors gondolkodás:

Egy teljesen egyszerű hétköznapi példával élve mindenki tudja hogy mennyi pontosan 2+2. Nincs szükségünk ehhez számológépre, és még a saját két kezünkön is meg tudjuk számolni hogy mi a végeredmény. Most pedig számoljuk ki hogy mennyi is 34×44.

Ugye kell egy kis idő amíg rájövünk a helyes válaszra?

red-alert-3-1Lehet hogy elsőre nehéznek tűnik, de amint rájöttünk hogy mennyi ennek a két számnak a szorzata, legközelebb ugyanolyan gyorsan fogjuk megadni a helyes választ, mint ahogy a 2+2-re is.
Ez a különbség a tudás és az okfejtés között. A tudásból rögtön tudunk pontos, és biztos választ adni, amíg az okfejtésnél időt veszítünk, gondolkodjunk mi lenne a helyes, mivel győzhetünk a másik felett.
Miből lehet erre következtetni? Tanuld a játékot.

Nem tudod hogy melyik egység milyen hatással van a másikra? Nézd meg, olvass utána. Teszteld a dolgokat folyamatosan, alkoss szituációkat, és találd meg a legjobb megoldást a problémára, hogy amikor élesben jön veled szemben egy hasonló, arra rögtön tudj reagálni. Nagyon nagy tévedés az emberek körében hogy a stratégia a gondolkodásra épül. Az igazi tény az hogy a stratégia arról szól, hogy a tudásodat (amit láttál, hallottál, tapasztaltál) mennyire tudod kamatoztatni. Minél több tudással rendelkezel, annál effektívebbek lesznek a stratégiák, amiket alkalmazol.

Ez pedig hozzájuttat ahhoz, hogy gyorsan tudj választ adni a játékban történő eseményekre.

Gyors játék:

ra3-fotoA gyors játék teszi az RTS-eket igazi, vérre menő harccá. Ahogyan az előbb leírtam a játékban minden egyes másodperc drága kincs, és törekedjünk az minél jobban kihasználni. Maga a műfaj is nagyon függ a játékos szem-kéz koordinációjától, és reflexeitől. Magát a Red Alert 3-at érdemes mind a két kezünkkel játszani, hiszen a billentyűzeten lévő gyors gombok nagyon sok időt takarítanak meg számunkra, ráadásul idővel ha belejövünk sokkal kényelmesebben lehet egyszerre több dologra is összpontosítani.

Ehhez szükségünk lesz egy minimális APM értékre, ami annyit tesz ki, hogy egy perc alatt hány parancsot vagy pontos műveletet tudunk elvégezni a játékban összesen.

Ezt leginkább a futással hasonlítanám össze: Egy normál ember általában mindenhova gyalog jár, és ez teljesen megszokott a szervezetünk szempontjából. Amikor kocogni, vagy futni kezdünk, akkor a légzésünket is kontrollálnunk kell, illetve eléggé kellemetlen tud lenni ha lefulladunk hamar amikor nem kéne, mert nem vagyunk hozzászokva. Mi esetünkben egy konstans (relatív közepes) APM-et kell fent tartanunk, amivel helyt tudunk állni akkor is, ha a játék felgyorsul és több dologra nagyon gyorsan kell reagálnunk, így nem lassulunk le semmiben sem, nem válik hátrányunkra.

Build orderek (nyitások) koncepciója:

ra3-uprising-fotoMinden egyes játékban vagy meccsben meg kell találnunk azt a nyitó stratégiát, amivel mindenféleképpen felül tudunk kerekedni az ellenfelünkön, ezzel együtt rákényszerítjük hogy úgy táncoljon ahogyan mi fütyülünk. De ez korántsem ilyen egyszerű. Én azt mondom hogy a játékot nagyon jól alkották meg ilyen tekintetben, és nincs tökéletes nyitás, amivel abszolút meg lehet nyerni a meccset, nincsenek totális all-inek, amit ne lehetne megfogni egy alapvető felderítéssel. Minden egyes nyitás tud jó lenni, de ez bizony azon múlik hogy az ellenfeled mit csinál. Ha jól csinálod a dolgokat, te fogod diktálni a meccs tempóját.

A válasz egyszerű: Akárcsak a sakknál, aki nem tud választ adni az ellenfél lépéseire, az bukik.

Kerüld a csőlátást!

ra3-uprising-foto7A cím magáért beszél. Miközben már elvégeztél egy feladatot, egyfolytában pásztázd a térképet a kamerával, emellett mindig jusson eszedbe hogy a játékban folyamatosan vannak olyan dolgok amik megérdemelnek egy kis figyelmet. Minél körültekintőbb vagy, annál nagyobb az esélye annak hogy megláss valamit még mielőtt már túl késő lenne reagálni rá.

Az agresszivitás, mint játékelem:

Mint minden stratégiában, itt is kerülhetnek a játékosok nyomás alá a másik, vagy éppen a gép által, megnehezítve a dolgukat a meccsben vagy a küldetésben maradásban. A kulcs itt ismételten a gyorsaság és a tudás kombinációja. Minél gyorsabban helyezed nyomás alá a leghatásosabban az ellenfeledet, annál kevesebb esélye marad arra hogy megvédje magát, és visa versa.